Bach Goldberg szólt Nagyváradon

J. S. Bach Goldberg-variációi szólaltak meg Kostyák Előd szafoxon-cimbalom-cselló hangszerelésében, jelen trió-változatában ősbemutatóként (!) a nagyváradi filharmónia termében, 2024. február 27-én, kedden este, a premier előtti nagyobb várakozás után voltaképp további kisebb várakozást követően, a meghirdetett 19 óra helyett kb. 19.10-es kezdéssel – ezalatt, ami azt illeti, rendkívül tisztességes méretű közönség gyűlt össze az alkalomra, amennyiben a közelmúltbeli váradi kamarakoncert-egyenleget vesszük alapul. A terem középrészének ülőhelyei jól csoportosítva megteltek, még ha statisztikailag ez kb. max. negyed háznak számít is. Okvetlenül megjegyzendő, hogy a váradi filharmónia újabban nagyon lelkesen újra felkarolta az éveken át elveszettnek tűnt, pangó itteni kamarazenei hagyományt, igaz, főként importból. Gazdátlan volt most kissé ez a koncert a filharmónia máskor megszokott sürgő-forgó PR-os vendégfogadó virágcsokrosan ünneplő házi személyzete részéről (illetve részvétlenségétől), de már a sovány előzetes meghirdetés tekintetében is. Műsorfüzet tekintetében sem maradt dokumentálható nyoma az ősbemutatónak…

Szerencsére viszont a koncert gazdája magasabb rendű volt alapból, azaz Bach, nem mellesleg annak három kolozsvári kiváló vendégművész közreadója: Kostyák Előd (a Kolozsvári Magyar Opera gordonka-szólamvezetője, egyben jelen mű hangszerelésének letéteményese), Réman Zoltán (a kolozsvári filharmónia klarinétművésze, ezúttal négyféle fekvésű/állású váltott szaxofonon: szoprán, alt, tenor, bariton), valamint Réman Gergő cimbalmon (a váradi filharmónia közelmúltban szerencsésen továbblépett fiatal ütőhangszeres művésze, jelenleg a budapesti zeneművészeti egyetemről szárnyaló).

Kostyák Előddel korábban beszélgettem erről a Goldberg-iniciatívájáról.

Akkor ezeket írtam Bach iránti rajongásból, illetve majd az utána idézett szöveget mondta Előd.

T. G.: Ha a zene koordinátarendszerében Bach az origó, akkor a Goldberg-variációk az O közepében az ősrobbanás alkotta világrend mesteri kiáradása, az univerzum működése mögötti „nagy egyesített elmélet”, matematikai precizitás, építészeti műremek találkozása a lenyűgöző művészi kifejezéssel, karöltve matéria és metafizika, lélek és szellem, anyag és energia, kompozíciós szigor és szabadság, meghittség és virtuozitás, mikro- és makro-konstelláció teljes összhangban. Érthető, hogy interpretálóit minden időkben miért ihlette újra meg újra lebilincselve-szárnyalásra. Előírt kottaképéből adódóan billentyűs (csembaló/zongora) az előadói gyakorlatban domináló alaphangszere ennek a műnek, de természetesen ennél jóval több lehetőségre csábít strukturálisan és tartalmilag. Ennek megfelelően számos átirat is született belőle Bach művészetének méltó újrafelismerése óta, a hangszerelések között vonós, gitáros, hárfás verziók, de pl. jazz-triós kivonatok, elektronikus zenei kísérletek, egyébiránt szaxofonkvartett is.

Kostyák Előd gordonkaművész, mint jelenlegi hangszerelő ötletgazda most olyan változattal jelentkezik abszolút premierben Váradon, amilyet még nem hallhattunk. A nagyváradi filharmónia PR-ja talán ezt a jelenséget kicsit jobban helyén kezelhette volna, mint alkalmi közösségi médiás internetes posztokkal és egy megkésett sajtó-hírlevéllel. Amit a filharmónia elmulasztott, azt részben igyekszem pótolni így egy nappal a bemutató előtt. Kostyák Elődöt kérdeztük a koncerttel, ihletéssel kapcsolatban, őt idézem:

K. E.: „A Goldberg kb. két-három éve kattant be nekem. Valamiért elkezdtem vonzódni a cimbalomhoz, annak viszont már több éve. Egyszer csak előjött egy gyerekkori emlék: Fábián Márta és Szakály Ágnes 1981-es lemeze, amelyen Bach Francia szvitjeiből játszanak két cimbalmon. Kicsit kapkodok az emlékek között, mert egy másik előzmény, hogy amikor néhány éve (a Kolozsvári Magyar Opera szólócsellistájaként) egy újévi koncerten Monti Csárdását játszottam, egy kicsit színesítettem a hangszerelést azáltal, hogy cimbalom is kapott szólószerepet a cselló mellett a műben, amit annak idején szegény néhai Koszorús Kálmán szólaltatott meg, Isten nyugtassa… De visszatérve a Goldbergre: egyre jobban tetszett a témája, az Aria és nagyjából tavalyelőtt erősödött bennem az érzés, hogy át kéne írni valamilyen együttesre, amiben természetesen cselló játssza az egyik szólamot. Tisztán vonós átirat létezik már hegedűre, brácsára és csellóra, de azzal az a bajom, hogy túl homogén a hangzás, tehát, ha már átirat, akkor ne mosódjon össze a polifón zenei szövet, azaz a szólamvezetés, jobban lehessen lineárisan követni a szólamok mozgását. Időközben hallottam, hogy Réman Gergő ütős létére elkezdett komolyan foglalkozni a cimbalommal és mivel ezzel párhuzamosan eszembe jutott Bach hangzása cimbalmon, arra gondoltam, hogy pl. a Kétszólamú invenciókból lehetne játszani cimbalmon csellóval néhányat. De aztán tovább erősödött a Goldberg-gondolat, mert eszembe jutott, hogy adott Réman Zoli, a szaxofon professzora Kolozsváron, tehát Rémanéknál ez családban természetesen alakulhat valamivé, így végül döntöttem és erre a csapatra írtam át a teljes Goldberget.

Nincs neve a triónak, alkalmi társulás, de az „alkalmat”, azaz a projektet sokfelé előadjuk majd, reményeink szerint legalábbis. Eredetileg Kolozsváron mutattuk volna be a Horváth Zoltán által a kolozsvári Evangélikus templomban évente Bach születésnapján, azaz március 21-én megszervezett Bach-maratonon, de szerencsére Gergő a Nagyváradi Filharmónia zenekarában volt ütőhangszeres, így az ő útján végül Váradon alakult az átirat ősbemutatója. Második előadása tehát Kolozsváron lesz és elképzelhető, hogy idén nyáron Brassóban is megszólal, Horia Mihail barátom és zenésztársam állandóan jobbnál-jobb kulturális eseményeket szervez Brassóban, az ő meghívására valószínűleg ott is elhangzik. A cél az, hogy minél több helyre elvigyük. Júliusban CD-felvételt tervezünk készíteni belőle.

Ennek az átiratnak egyik jellemzője, hogy állandó kísérletezés folyik benne. Először is mindenki mindig mindenféle szólamot játszik, a cimbalom, a cselló és a szaxofon is játszik felső, közép- és alsó szólamot a különböző variációkban, így a szaxofonkvartett (szoprán, alt, tenor és bariton) összes tagja megszólal külön-külön a mű során. A kétszólamú variációk (a VII. kivételével) cimbalmon és csellón szólalnak meg, mert egy szaxofon hangterjedelme nem elegendő az illető variációk széles regiszter-spektrumának átfogásához. Stílusában igyekszik jelen előadás a historikus hangvételt, artikulációt, karakterválasztást követni, nekem nem kenyerem a Glenn Gould-féle vagy egyéb, zongorán előadott verziók elfogadása. Leginkább Jean Rondeau csembalóművész előadása inspirál, akit zseniális figurának tartok. A YouTube-on fellelhető interjújában úgy vall a műről, hogy ez egy óda a Csendhez.

Réman Zolival többször játszottam különböző kamaraegyüttesekben, azokban ő klarinétozott. A szaxofonjátékával úgy kerültem kapcsolatba, hogy a Transylvanian Saxophone Quartet koncertjeire jártam alapításuk óta, még az általam régebben szervezett deCAMERon nemzetközi kamarazenei fesztiválon is felléptek. Amikor Zoli még a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának tagja volt, a Jazzybirds együttessel (amelynek nagyrészt zenekari tagjai voltak) volt egy táncprodukciónk az Operával közösen, Claude Bolling zenéjére, abban is szaxofonozott Zoli.

Még egy gondolat a Goldberggel kapcsolatban: az Aria az Aria da Capo-ig akkora utat jár be a harminc variáció alatt, hogy úgy gondoltam, hogy nem szólalhat meg megint ugyanúgy, ezért teljesen más hangszerelést kapott a végére.”

Kostyák Előd egyúttal közösségi oldalán is ír a bemutatóval kapcsolatban, a mű újjászületése mögötti művészi munka végett idézzük innen is: „Ezúton is köszönetet mondok csodálatos zenésztársaimnak, Réman Zoltán szaxofonművész és Réman Gergely cimbalomművész kollégámnak a végtelen türelemért, a kihívásokra mindig nyitott profi hozzáállásért és a rendkívül kreatív és inspiráló, hatalmas egyéni és közös munkáért!”

Kosták Előd kamaratársaként tehát két olyan további nagyszerű művész is közreműködik (apa és fia), akiket a nagyváradi filharmónia sajnos korábban nem volt képes itt megtartani a zenekarban, s az igazság az, hogy többre is voltak hivatottak. Réman Zoltán 15 évvel ezelőttig még nemzetközi A1-kategóriás mércéjű brandjét adta itt a szimfonikus zenekarban a klarinétszólamnak (most a kolozsvári filharmóniában adja ugyanezt), fia, Réman Gergő, pedig a közelmúltban rövid ideig az ütőhangszeres szólamnak volt itt stabil és érzékeny alapembere (a budapesti zeneakadémián végezte mesteriét tavaly). Az itt-ek és ott-ok után a tegnap helyett jöjjön Váradon stílszerűen a holnap, visszatér tehát erre a színpadra a Réman Zoltán és Réman Gergő, valamint az itt szintén rég (2016-ban) látott/hallott Kostyák Előd, a Kolozsvári Magyar Opera gordonka-szólamvezetője.

És akkor előzetes után magáról a koncertről.

A lényeget a most hallottak alapján újrafogalmazva, szimultán és szukcesszív anyagában is organikusan nyúl Előd a Goldberg-variációk architektúrájához és lelkéhez egyaránt. A csembaló-cimbalom névrokonság itt hangrokonsággá válik, a szaxofonok négy fekvésének akár diszkantjai, akár középszólamai vagy mélyregiszterei úgy illeszkednek itt a teljes zenei szövetbe, mint lágyan olvadt vaj a pirítósra, a cselló continuója és abból való szólisztikus vagy figuratív kimerészkedései szintúgy egybeforrnak a teljes zenei mondandó velejével. Annak ellenére mondjuk ezt, hogy voltaképp ez a váradi bemutató volt a bejárató próbája ennek a Goldbergnek, akár kisebb átfutó csiszolatlan karcosságaival együtt is – tény, hogy Kolozsvárra, az ottani március 21-i Bach-maratonra is be lett tervezve ez a koncert. De mégis milyen jó, megtisztelő, hogy itt hallhattuk legelőször, Váradon. Kéretik ezt megjegyezni.

Előd megálmodott szimultán polifon-hangszínárnyalatai egyszerre természetes-harmonikusak és varázslatosak, Réman Zoltán mindig tökéletes hangszíneiről és dinamikájáról nincs már mit szuperlatívuszozni (legfeljebb annyit, hogy nagyon hiányzik a váradi szimfonikus zenekarból immár 15 éve), az érzékeny csembaló-cimbalom rokonságot már kiemeltük, mindezek együtt előhozzák a Goldberg egy olyan eszenciáját, melytől ez ténylegesen egy Bach-féle esti dal lesz, éb(e)ren tartó altató (merthogy eredetileg ilyesféle lett volna az anekdotikus-historikus funkciója), metaforikusan voltaképp ugyanolyan lett így, akár a kodályi Esti dal, hazatalálás bolyongásokon át az értékekhez, a biztonsághoz, a szeretethez, dacára kétségeknek – itt hangszerelésileg „háromságok” közt – azaz vissza az egységhez. Nem véletlen az, amit Bach a 30 változat végén poénosan kódol közszájon forgó német dallamokból a végső quodlibet két témájában, amikor bevallja, hogy eddig csak „zöldségeket” (káposzta, répa stb.) hordott össze, „Ha anyám húst is főzött volna, tovább maradtam volna”, majd nagy visszatérés, a da capo újratalálkozás előtt: „Régóta nem voltam nálad”. Kostyák Előd hangszerelése itt majd részben tükörben talál vissza az Ariához a da capóban. De még sokkal jobban szeretem, amit a szukcesszív látenciákból kibont Előd, árnyalatnyi hangszerelés-láncolásos közbeszólások folyondár összhangban. Hosszasan lehetne mesélni még, de talán majd máskor, másutt. Gratulálunk a művészeknek a vállalkozó szellemért és lélekért. A darab ebben a formában újra hallható lett tehát Kolozsvárott, 2024. március 21-én.

fotó: a kolozsvári próba után – Réman Zoltán, Réman Gergő, Kostyál Előd