Chopin összes, no. 1 – a Keringők szóltak

Helyszín: Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem díszterme
Időpont: 2024. augusztus 18., vasárnap, 18 óra
Előadó: Thurzó Zoltán

Ismét önként adós maradtam egy megkésett koncerttudósítással, miközben olyan nagyon komoly zenei események is zajlanak szabadtéren Váradon, ahova már én nem juthatok el, meg úgysincs ott is igény véleményre, csak dübörögjön az, amit most ünneprontásként nem neveznék meg…

Viszont a saját zenei eseményére Thurzó Zoli szívesen látott. Nekem nagy nosztalgia Chopin, írtam is korábban, hogy kicsivel régebben ismerem a lengyel-francia zsenit, mint magát Zolit, akit kb. 33 éve hallottam először zongorázni, talán még az Arlusban. Valamikor az „evangéliumi” időkben még Chopin darabjaival keltem és feküdtem, szinte minden reggel és este, egy őszintébb, szerelmesebb kora-kamaszkoromban, és persze a délelőttöket és délutánokat is vele töltöttem a zongoránál, mármint Chopinkodással. Aztán elkezdtem látni, amit Schumann is említett, hogy ezek alatt a finomillatú érzékeny virágszirmok alatt valódi „nehézfegyverzet” van (Schumann mondjuk ágyúkat említ). Na ez már túl személyes, mert itt Thurzó Zoli a lényegesebbik, előadó, maximalista, ő még mindig tölti idejét Chopinnel, ráadásul a hallottak alapján érzékenyen és őszintén odahajolva. Agogika – Chopin-elemzéseknél találkoztam először ezzel a szakmai szóval. Zoli jól kezeli, mederben, tiszteletreméltó egyensúlyt teremt az izgatottság, hevesség, líra, dráma és melankólia között, ráadásul jó kontrasztokkal.

Akkor hát szárazabb részletek is. A koncerten voltak nagyjából szűk ötvenen, ami kicsit kevés most, azért, mert a bevétel (igen, hát a jegyárak 40/50 lej) szempontjából a koncertsorozat egy a kronológiailag nagyon gazdag nagyváradi zenetörténeti Thurzó-hagyatéknak létesítendő múzeum létrehozására indíttatott. Sebaj, lesz még 10 koncert ugyanilyen célzattal a Chopin-életmű folytatásaként Zolitól.

Nem tudom nem megemlíteni, hogy a közönségben Zoli hűséges kicsi Kira kutyája is ott volt csendben a háttérben – s mivel a legenda szerint a perckeringő (no. 6) ihletője is egy hasonszőrű kutyus lehetett, ezért ezt a plakátfotót csatolom most, már csak azért is, mert Zoli élt a lehetőséggel, hogy leoltott fényviszonyokban zongorázzon, ahogyan régebb pl. Richter is tette volt, s e körülmények között nem tudtam hiteles fotót készíteni magáról a koncertről. A hang volt úgyis a lényeg.
Amint írtam korábban, Thurzó Zoltán nagy fába vágta a fejszéjét, váradi zongoristaként, tudtommal itt provinciánkban egyedülálló módon fogja Chopin összes szóló zongoraművét eljátszani a következő hónapokban/években.

Nagyvonalúan, szaloneleganciás stílussal kezdte Zoli ezt a Chopin összes koncertsorozatát, mégpedig tehát a keringőkkel. Említettem egy előzetesben, hogy milyen jelentős is a teljes Chopin-életműben ez a „valcerelementum”. Hát most ez szólt, kiváló bevezető a teljes Chopin-gondolkodásba, a Valcerek, csupa 3/4, oszthatatlanul varázslatos transzcendens metrika, ha valaki megpróbálta, táncban vagy zenében, az tudja, nem bináris félrebeszélés… Na, kivéve hát a trükkös ötödik valcert, ahol a kettő, a három, a négy és a hat – matekosoknak is mondom –, teljes harmóniában lüktet egymás fölött szintézisben: LNKO, LKKT, tézis/antitézis/szintézis, mindenki ahogy szeretné.

Kicsit több mint egyórányi időtartamban szólt mindez a Chopin-körtánc. Kronológia is volt, és ezzel együtt egy Zoli által nagyon értékelendően megtálalt temporális-lineáris kontraszt, stiláris és dinamikai palettában egyaránt. Először nyilván a Chopin életében publikáltak szólaltak meg, az a nagyon gondosan chopini akkurátusággal kiválogatott nyolc, aztán a későbbi opusok, aztán opustalanok, aztán még azok is, amikre én inkább csak úgy gondolok, mint Rejtő Jenő azon utóbb megjelent kevésbé értékelhető szösszeneteire, amiket lehet, hogy ő maga meg sem írt életében, csak esetleg átbiciklizett regénygondolataikkal a zebrán – de nem bántjuk a hivatalos legaktuálisabb Chopin-jegyzéket, mert sokan kutattak utána, hogy ezek a darabok is előkerülhessenek…

Tény, hogy a mindenirányú jegyzékszámok akkurátusan stimmeltek, s Zoli a teljességen túli igénnyel dolgozott. Szépen, értően hozta elő azokat a nagyon titkos vázhangokat is mindenütt. Chopin sok rejtett ragyogó alt, tenor és basszus mesteri húr-pillanatrezonanciát tartogat a látszólagos dallam- és valcer-ritmusfelszín között.

Azonkívül előadói szempontból is nagyon baráti és korrekt volt minden, ami a Chopin-stílusvilágot illeti, nem dimenzionált túl semmit Zoli (Chopin érzékeny volt pl. a pedálhasználatra és egyszer állítólag megharagudott Lisztre is a túl-hangerőért, ahogyan urambocsá az egyik állítólagos Chopin-művet interpretálta Liszt). Szóval igen, még valami, Zoli kiváló rutinnal és érzéssel alkalmazkodott a PKE díszterem-akusztikához is, és ráadásul rutinosan kezelte, sőt, előadóművészetileg túllépte a rendelkezésre álló közepes minőségű hangszer hangzó kapacitásait is. S hogy további haragosokat szerezzek, hogy csak a barátaimról mondok szépeket: ja, az a PKE-s Yamaha zongora – hát, kedves PKE, kéretne kissé több figyelmet fordítani egy egyetem díszhangszerének állapotára, vagy csak egyszerűen kicserélni valami jobbra. A zongora diszkantja fakó érc volt, a basszusa hangról-hangra fizikailag egyenetlenül billenthető. Magam is kipróbáltam utóbb, bevallom, le a kalappal Zoli előtt, hogy ilyen egyenletesen tudta művészetté formálni a rendelkezésére álló fizikai egyenetlenségeket.
Néhány személyes benyomás a keringőkről és Zoli interpretációiról. „Vissza a jövőbe” sorrendben. Mondom, a „Rejtő Jenő” posztumuszokat tisztelem, de tényleg csak tisztelem… Viszont nagyon szerettem a 14-est, ébresztő kontrasztjaival. A 13-as háromszólamozásai nagyon-nagyon szépen kiegyensúlyozottak voltak. Hozta Zoli a 12-es tragikumát, viszont a 11-es középszakaszát már-már kifejezetten bécsies utalásnak éreztem (valóban próbálkozott Chopin Bécsben is kamaszkorában). Igazán különös szín volt ez. Chopin érdekes módon kevesebbet írt keresztes, mint bés hangnemben, de a 10-es, a h-moll, azt Zoli is érezte, hogy becsületesen szenvedélyes kell legyen (zárójelben mondom, itt éreztem egy kis megingást, igaz, ez személyes élmény, tapasztalatból tudom, hogy sok b után diezekre átállni megzavar minden rutinos előadót). A hetedik, szintén moll, cisz-moll, hát ez is nagyon szenvedélyes volt, és a perckeringő basszusai a helyükön, és az ötödik befejezése, igazán poénos lezárás volt, halk és aforisztikus. Érces volt a durranó negyedik a harmadik a-moll kifejező balkéz-tematikus munkája után. No, hallgassátok Chopint, ennyit tudok ajánlani.
Ja, még valami, Urtext és egyebek – Paderewski összkiadás, nem volt polgárpukkasztás, kifejezetten konzervatív volt a teljes zenei szöveg.

És igen, a ráadás, az ízelítő volt a következő, szeptemberi koncertre tervezett összes noktürnből, egy újabb posztumusz, a cisz-moll – a hatásos vég(r)e-nagyterccel… (Bogányi is játszotta itt valamikor ráadásnak, sajnos nem emlékszem az évszámra, majd kisegíttek, ha akartok).
A műsorismertetés már túl sok lenne, a teljes valcer-listát elérhetitek itt, a Zoli oldalán, meg a továbbiakat, hogy mikor mit fog még játszani: www.facebook.com/events/989550579473637