Feladva: Hozzászólás most!

Nagyváradon járt a debreceni filharmónia zenekara

Tóth Gábor írása

Helyszín volt: Nagyvárad, színház

Időpont volt: 2025. január 22., 18 óra

Felléptek: Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényelt: Somogyi-Tóth Dániel

Énekes szólisták voltak: Rácz Rita és Molnár Levente

Kodály Filharmonikusok Debrecen, így hivatalos a megnevezés – itt járt és zenélt tehát a debreceni szimfonikus zenekar, a színházban, Nagyváradon, január 22-én. Nem először voltak itt természetesen, és vélhetően nem is utoljára. A magyar kultúra napja adta most az apropót a gálaműsorba illesztésükhöz, időrendben a különféle megérdemelt kulturális díjátadókat követően, szűk egyórányi koncertjükhöz. A díjátadókról beszámolt a Nagyváradon idén januártól hetivé zsugorított avagy nagyított volt napi írott sajtó, ezekről nem fogok szólni.

Viszont sok minden más eszembe jut. Nehéz nem felidéznem azt, amikor a még egykor egy másik itteni partiumi pártvezetéshez tartozó nagyváradi filharmóniával elkezdtük a gyümölcsöző kapcsolatépítést a debreceni testvér-zeneintézménnyel. Aztán az is eszembe jutott, miközben a két gazdájú, de egy épületű nagyváradi magyar színházban hallgattam, néztem a debreceni szimfonikus zenekar fellépését, hogy hát van egy nagyváradi filharmónia is, csak az már manapság nem nagyon óhajtja műsorpolitikájában felvállalni a magyar kultúra ápolását. Pedig az intézményfenntartó megyei büdzsébe ugyanannyit adózik utólag gondosan államilag átforgatva Pista (tudtán kívül) Nagyszalontáról, mint (szintúgy) Ionică Belényesből.

De azért én örvendek nagyon a debrecenieknek, még ha az oda-vissza operatív-fáradságos buszozásuk, az időt tekintve minimum kétszer annyit is tarthatott nagyjából január 22-én, mint az aznap este plusz még egy órát kivárt, majd eljátszott gálaműsoruk. S főleg annak örülök, hogy még mindig vannak régi jó debreceni kollégák, akikkel újra találkozhattam, s hogy a váradi filharmónia mostani énekkarának egy része a debreceniek kórusával viszi most épp tovább azokat a művészeti és baráti kapcsolatápolásokat, amik a két város zenekarai között voltak meg részben valaha.

Sokat hangoztatják különféle fórumokon a Debrecen és Nagyvárad közötti testvéri kapcsolatok ápolását, ez persze alkalmi illúzió, átutazók vagyunk egymás városaiban, országaiban, pedig itt lakunk egymás szomszédságában – a valóság az, hogy mindenki el van foglalva „határtalanul” itthon és otthon a saját dolgaival. Viszont itt a példa: egy közös ünnep felülírhatja néhány időtöredéknyire a hétköznapokat – „átívelünk a határokon”, ahogy divatosan szól a politikai és pályázati nóta.

A koncertről is…

A debreceniek műsora kiválóan illett az alkalomhoz, kár, hogy közönség nem nagyon volt rá – leszámítva a páholyprotokollt nagyjából jó ha fél ház volt a nézőtér többi részén.

Somogyi-Tóth Dániel karmesterről, aki például nem mellesleg zongoraművész is, de ugyanakkor művészeti és égi menedzser, konkrétan is pilóta, szóval vele kapcsolatban nem volt csalódásom, valószínűleg tényleg az egekből nyeri a kifogyhatatlan energiáit. Olvastam is valami furcsaságot, de ezek szerint létezik, mert hát valaki már leírta az interneten, azaz hogy ő Debrecen főzeneigazgatója, nos, hát ezek szerint van ilyen átfogó funkció is. Legutóbb, amikor kaput nyitottak Várad felé a debreceniek – egy sajnálatos világjárvány szerencsésebb csitulásával –, bátran, de rögtön, barátilag ismét idelátogattak hozzánk Nagyváradra muzsikálni. 2022. május 21-én, más művek mellett Mozart ún. Koronázási zongoraversenyét játszotta és vezette itt akkor Somogyi-Tóth Dániel velük. Emlékszem, igyekeztem is párhuzamot vonni akkori beszámolómban, de a helyi aktuális sajtó érzékenyen érzéketlen volt rá, és azonnal irtották a szövegemből a koronázást, pedig hát egyértelmű volt az a bizonyos utalás a címből, műsorválasztásból adódóan… Mindig vannak szerkesztők, az írók szerencséjére. Ahogy egy ismerős valaki egyszer mondotta volt (s most lopom poénját): „doktor kivágók”.

Most, mivel nem ‘irt” senki az írtjaimból, a debreceniek műsorutalásai közül kiemelem egyik kedvencemet: Smetana Az eladott menyasszony c. operájának részletét (Komédiások) – őszintén, az eladott politikai választások jutottak eszembe róla. Ha nem így lenne, akkor is szellemes és fergeteges ez a zenei részlet, immanenciájában is.

Ami a debreceni zenekart illeti, nagyon sajnálom, hogy a váradi filharmóniás kollégák közül szinte senkit nem láttam épp január 22-én a színházi nézőtéren, pedig jó lett volna hallaniuk, hogy milyen a zenei élet a legközelebbi szomszédos bolygón – bár ezúttal inkább a vonósok homogenitása és a fák játéka volt az, ami a debreceniekben leginkább megragadott, mintsem a pediglen nemzetközien közismert kiváló rezes magyar iskola, ami most kicsit alábbhagyott néhol. De kritikának nincsen helye, hiszen baráti kulturális megmozdulásról volt itt szó, ingyen szeretetből.

Az egykor Nagyváradon is tanult, először nemzetközivé, s majd mindig hazatérve nemzetivé is lett Molnár Levente természetesen rengő vastapsokat kapott hangjáért, nemkülönben színpadi énekes partnerét, Rácz Ritát is nagyra értékelte a váradi közönség, ráadásul a hölgy kiváló és gyors rutinnal öltözött át nem „csak” hangban minden egyes szerepkörhöz, hanem ruhák tekintetében is.

Az alkalomhoz illő műsorra a debreceniek félig átemelték Váradra az idei (2025) hazai újévi koncertjük programját. A már említett díjátadók után 19:07 órai kezdettel indítottak:

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Sylvia belépője, majd pediglen Álom, álom

Lehár Ferenc: Messze a nagy erdő

Smetana: Eladott menyasszony – A komédiások tánca

Offenbach: Orfeusz az alvilágban – Legyek tánca

Lehár: Víg özvegy – Vilja-dal

Erkel: Bánk bán – Hazám, hazám (itt a rengő vastaps nyilván a Magyar Hazának „19:40” órára esett, 20. századra lefordítva, ekkor (1940-kor) még aránylag volt magyar haza, de mindenképp a műsor aranymetszéspontja, ami a haza körülmetszésével utóbb negatív aranymetszéspont lett…)

Lehár: Ajk az ajkon

Bizet: Farandole

Brahms: Magyar táncok – ezzel zártak, pengeélűek voltak, az 1. és az 5.

Vége: 19:58-kor, majd vastapsömlés, megérdemelten. Még csak annyit: kár, hogy a műsor elején playbackről szólt az ünnepelendő Himnusz zenei kísérete – nyilván szervezési okai voltak ennek, az ezt követő hosszas, de természetesen már említetten megérdemelt helyi díjátadók miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük