Egy skót szimfonikus koncertről

Tóth Gábor írása

Helyszín volt: nagyváradi filharmónia

Időpont: 2025. január 30., 19 óra

Karmester: Andrei Feher

Hegedűs szólista: Vlad Răceu

Nézőtér: nagyjából 60 százaléknyi ház

Műsor:

Bruch – Skót fantázia

Mendelssohn – Skót szimfónia

Nézegettem a nagyváradi filharmónia 2025. januári heti utolsó szimfonikus koncertjének műsorát. Aztán meg is hívott az eseményre egy nagyon rendes volt kolléga, így írom, mert hát vannak másfajták is, akik kvázi kitiltottak onnan a véleményeim miatt… Skót zenei tájak – szólt a hangzatos hívogató cím (most kivételesen indokolt cím, máskülönben néha elfog a nevetés a filharmónia által adott kényszer-koncertcímektől az utóbbi időben). Sok minden eszembe jutott. Egyrészt skóciai utazásaim, másrészt, váradi filharmóniás éveim, illetve azok utórezgései.

Előbbi, mármint a skóciai utazásaim rendkívül kellemesek voltak, utóbbiak, a filharmóniával kapcsolatos skótságok, mind befektetett áldozatos munkáért való nevetséges jövedelem, mind akkori és utóbbi szakmai-emberi megbecsületlenség, tagadás és vélemény-ellehetetlenítés tekintetében is siralmasak, olykor vérlázítóak itt a szülővárosomban – utóbbiakat inkább csak tanácsként ajánlom fiatal, lelkes mostani csereberélődő, sajnos vezetésileg bármikor eldobható és újrahasznosítható fiatal filharmónia-tagok figyelmébe…

Egy zárójel még a folytatás előtt. Jankó Zsolt mostani, de részben immár régi filharmóniás állandó karmesterrel egy időben végeztünk Kolozsvárott és nagyjából ugyanakkor is kerültünk a váradi filharmóniához – vele 2016. június 2-án már volt egy nagyon hasonló skót zenei ötlet (azaz az ő vezényletével), valamint akkor Călin Mircea szólójával, szóval ugyanez a műsor ment itt Váradon kb. „nyolc és fél” éve (apropó Fellini után szabadon), annyi különbséggel, hogy még előtte a Hebridák nyitány is be volt iktatva.

Talán érdekesség lehet még, hogy a 20 esztendős Mendelssohn hamarabb elküldte azt a levelet haza, amiben a Hebridák témáját már akkor lejegyezte, mintsem kicsivel később valóban meglátta volna a Fingal’s Cave-et Staffa szigetéhez érve. Valamint, a 43 esztendős Bruch is csak a müncheni könyvtárból ismerte előre lelkesen azokat a skót dallamokat, amik nyomán ezt a hegedű-fantáziát, concertót életre hívta a papírról, s majd csak a bemutató után, következő évben járt valójában is Skóciában. De hát művészetben lényeg az ihlet, a feeling, s nem a kronológia.

Különös, hogy a zeneileg idősebbnek tűnő, és később is született, azaz Mendelssohnnál mégiscsak zenetörténetileg „fiatalabb” jó öreg Bruch mit érez Skóciából, a régebb született, de zeneileg mégis fiatalabb Mendelssohnhoz képest. A filharmóniás műpárosítás – Skót fantázia / Skót szimfónia – természetesen eleve tálcán adta, kínálta magát elő-szervezésileg is.

Szerzőiségekre visszatérve, Bruch keresi a saját lehetőségeit a skót tradicionális zenei szabásminták nyomán, Mendelssohn pediglen az a lírikus zseni, aki skót történelembe és tájleírásokba mélyül, lélek-reflektál a szimfóniához, bejárja Stirlinget és a Hebridákat, és hát a három domináns színe telitalálat zeneileg, a skót tájat egy az egyben láttatja: az elképesztő zöldet, a mord szürkét, valamint a kék mindig változó végtelen árnyalatait, együtt és felváltva, az ég és a vizek összetükröződésében, a fátyolosaktól a vakítókig.

Akkor lássuk is, kik valósították meg mindezt itt a nagyváradi filharmónia zenekarával.

Andrei Feher karmester 1991-es születésű, mondanám, hogy szemtelenül fiatalokat zsákmányoz ki mostanság a nagyváradi filharmónia vendégművész-spórolása, de tény, hogy Feher nagyon koncepciózus ifjú dirigens. Szatmári, Kanadában nevelkedett, s ott az óceánon túli másik fajta Északon (azaz a Partiumihoz képest), majd pedig itt a közelebbi Franciaországban is karmesterkedni kezdett. Számomra – a mondás szerint – amolyan sötét ló (de végső soron világos lett), még nem láttam itt Nagyváradon, de tetszett fiatal határozottsága, főként a merész kontrasztjai. Nem mondom, hogy Monteux virtuóz letisztultsága jutott volna épp eszembe róla, de nagyon jók voltak a lágy/nyers intenzív romantikus váltásai, és a zenekarral is jól lekövettette azokat.

A szintén szatmári Vlad Răceu, hegedűs (sz. 1987), emlékeim szerint végzős kolozsvári zeneakadémiás évében, 2010-ben járt itt először szólistaként Váradon. Azóta többször is, sikerrel. Răceu édesapjától (RIP: sajnos örökre elment 3 évvel ezelőtt), szóval a szatmáriak koncertmesterétől szép hivatást örökölt, és meg is becsüli. Kolozsvár lett utóbb az a hely, ahol megtalálta önmagát Vlad, a zeneakadémián tanít és a filharmóniában hegedül (egyik hegedű-szólamvezető, ha jól tévedek), és Szatmárnémeti is van annyira gáláns, hogy két fiatal szólistája is van az ottani filharmóniának, Vlad az egyikük. Csak megjegyzem, volt idő, még mielőtt talicskatologató betonozók vették át Bihar megye vezetését, hogy Váradon is volt ilyen szólista pozíció a filharmóniában…

Răceu hegedűjátékáról még… Szeretem, ahogy organikus, személyes, mondanám intim szerelmes kapcsolatban áll a hangszerével, ahogyan érzelmileg a füléhez közel húzza, hogy ne csak a kezén át áramoljon az a muzsika. Jó az anakronisztikus kapcsolat is a két elhangzott mű között, Răceu már az első rész Bruchjának diszkantjait mendelssohnian világosra fényezte, mégis jól éreztette Bruch kissé konzervatívabb romantikájának vaskosságait is. Szeretem a G-húr intonációját továbbá, az persze mindig személyesebb a többi húrnál.

Mindenesetre a Bruch-finálé előtt nem ártott volna kicsit újrahangolni a zenekarnak, emlékezetem szerint úgysem attacca folytatódik a IV. rész, hanem koronával végződik az előző tétel…

Vlad ráadása kortárs rím volt, 2013-as és „UK”… – Oliver Davis: Flight, III. tétel.

Feher karmester igazi pillanatai következtek szünet után a második koncertrészben, érzelmes-intenzív indítás volt, de a Mendelssohn Skót szimfónia eleje sajnos zenekarilag még hangkereső maradt, konkrétan hamis lett, viszont az I. tétel kidolgozási szakaszára megérkeztek a jó kontrasztok. Feher szépen kihozta azokat a mozarti frissességeket, amik a korai Mendelssohn-vonósszimfóniák hangzására szintén hatottak. Dübörgős, kontrasztos, romantikus építkezések voltak aztán, mégis a koraromantika határain belül stilárisan – bevallom ezt a szimfóniát még nem hallottam ilyen dinamikai palettaszélességgel itt a váradiaktól. Ismét mondom, aki volt valaha Skóciában, ismeri szélső és belső arcait, illő is így talán zeneileg is megereszteni a dolgokat, kontrasztban, a napi időjárás és pillanatváltozások hevességében vihart és napfényt, derűt és borút. A scherzóban viszont szerintem a karmester már túlrohanta az egyébként is mostanság túlhajszolt kifiatalított váradi zenekart. Szépen szóltak viszont a csellók a 3. tételben, csak nem voltak olyan szépek a válaszok a fáktól és a rezektől. A 4. tétel fúgája kicsit erőlködős lett, épp hogy megmenekült, a zenekari szólamvezetők némelyikének köszönhetően, gyanítom… Nekem az a tanulság, hogy a karmester kissé túlreszeltette a viszonylag sovány vonóskart. Részemről mindenek után a kalapemelés a Mendelssohn-szimfóniában azé a néhány pillanaté, amit finoman kidolgozva a klarinét és fagott kettősében hallottam, közvetlen lírikus átvezetőként a finálé himnikus lezárása előtti hídív-szakaszban. A végső hazavágyó mendelssohni tanulságlevonás viszont érzésem szerint nyers lett hangszínegyensúlyban, illetve hát egyensúlytalanságban.