Tóth Gábor írása
Hivatalos kezdési időpont volt: 2025. április 16., 19 óra
Helyszín volt: Nagyvárad, görögkatolikus székesegyház
Műsoron: Mozart Rekviem
Előadó-apparátus: nagyváradi filharmónia zenekara és énekkara
Karmester: Andrej Vesel
Énekes szólisták:
Anna Stănescu – szoprán
Marina Dobrescu – mezzo
Andrei Petre – tenor
Marius Boloș – bariton
Karigazgató: Laurențiu Bischin
Az idei közös (egybeeső) keleti-nyugati nagycsütörtökre való tekintettel egy nappal korábbra, szerdára tette ezúttal ünnepi koncertjét a nagyváradi filharmónia, a műsor üzenete igen nemes volt.
A helyszínválasztás nem a római katolikus székesegyház volt, mint a múltban már oly sokszor, a nagyobb egyházi ünnepekkor, hanem most, a méretarányainál fogva valamivel könnyebben kezelhető akusztikájú Szent Miklós görögkatolikus székesegyház.
A belépés gálánsan ingyenes volt, és a szervezés is operatív, sőt, megbocsátóan-elnézően tiszteletteljes is, a még késéssel érkező közönségnek is annyi pótszéket hoztak az egyház önkéntesei, amennyit csak elbírtak, hogy ne maradjon le senki a koncertélményről. Szóval jó házigazdák voltak.
„Műsorszámként” nagyon örvendek a Mozart Rekviemnek. Decens, elegáns választás volt. Egyébként a hagyományos Süssmayr-változat ment. Ezen kívül van még sok más verzió is, de hát ez a megszokott, a „sláger” úgymond, amit szinte mindenki fejből, rutinból ismer már, előadók főleg (szerencsére), de a közönség javarésze is. Emlékszem nálunk a kolozsvári konziban is kötelező olvasmány volt, gyakorlatra és elemzésre egyaránt.
Az is eszembe jut, hogy volt itt Váradon egy merész fiú, zeneszerző és karmester is egyben, Matei Pop, Kolozsvárról, még 2018. november 1-jén, aki az egyik legfrissebb Mozart Rekviem változatot vezényelte akkor, a Levin-félét, az nagyon kellemes meglepetés volt.
Zenetörténetileg persze tudjuk, Süssmayr volt a legkézenfekvőbb választás Mozart halálakor per pillanat az özvegyen maradt Constanzénak művészetileg, hiszen más nem vállalta el ilyen gyorsan és operatívan a jelentős kiegészítő kompozíciós munkát, mármint más, aki ennyire közelről ismerte volna Mozartot és magát a művet is. Süssmayr megoldásaival kapcsolatban lehet muzikológiai vitákat nyitni, sokan meg is tették, ezt én most nem teszem, de egykor megtettem a különféle verziókat összehasonlítólag, még a Várad kulturális folyóiratban, anno – az alábbi linken olvasható (2019. II. szám, 79. oldal), aki esetleg nagyon ráér, és érdeklődik is a téma iránt: https://epa.oszk.hu/00100/00181/00153/pdf/EPA00181_varad_2019_02.pdf
A mostani előadásról szólnék inkább még. Szóval igen, telt ház volt, színültig volt a templom, ez nagyszerű statisztika.
Az akusztika is rendezett volt, meghallgattam, lentről, oldalról, a karzatról. Gratulálok a karmester fülének. Andrej Vesel, mint írtam már többször, a váradi filharmónia idei évadtól (azaz tavaly, 2024 őszétől) megválasztott egyik állandó karmestere, zágrábi fiú, s komoly bécsi tanulmányokat folytatott. Szóval, ami Andrej térhallását-fülét illeti az teljesen a helyén volt, nekem a kezei voltak kicsit gyorsak, 45 perc volt ez a Mozart Rekviem, de végső soron utóbb Andrejjal abban egyeztünk meg, hogy szerinte ez így volt helyénvaló. Elképzelhető, hogy ebben is akusztikai dolgok játszottak szerepet, nemcsak Bécsből hozott stiláris tapasztalatok, szakmai megközelítés kérdése-döntése, hiszen majd Mozart halála után 25 évvel tört be a „piacra” Mälzel a metronómmal, azaz a művészeti és kozmikus időt finoman összeerőszakoló kényszermechanikával.
A mostani előadókkal kapcsolatban mondom, minden nagyon ünnepi volt, adekvát, nincs ok kritikára, különösen az ünnepre és a koncert ingyenességére, valamint a szervezésre való tekintettel sem. Tisztelettel ki lett várva művészek és szervezők által is, amíg a közönségből mindenki elfoglalja helyét, így 10 percet késett a kezdés.
Andrej Vesel karmester arcán átszellemült alázat volt (és mögötte persze egészséges szakmai-emberi izgalom is vibrált), ezt láttam-éreztem rajta abban a pillanatban, amikor épp belépett a koncert beintéséhez készülve a templom kapuján. És persze azt is, hogy abban az egyetlen mélylevegős pillanatban fejben már át is futotta előre a teljes művet.
Aztán ahogy mondottam volt, alaposan a lovak közé csapott, úgyhogy lehet csak öregszem, és ez az oka, hogy a tempók nekem túl vágtásak voltak sokhelyütt, de csakis a tempók, mindenesetre, ahogy észrevettem a kórus levegővétel-dikció egyensúlyánál is rezgett emiatt néhol a léc, a zenekar viszont állta a sarat.
Szóval nagyon adrenalinos volt már a drámai bevezető is. Aztán a Kyrie fúga különlegesen megragadó, és a már említett jó alkalmazkodás az akusztikához: kipucolt, kidolgozott, dinamikus kórusszólamokkal.
Különösen aktuális volt a Dies irae interpretációjának könyörtelenség-víziója, kegyetlenül egészséges reflexió a kor-társ-sadalomra nézve.
A szólisták egymásra hangoltsága is igazán kiváló volt. Bár négyük közül karakterben nálam a basszus volt a befutó. A Recordare kicsit talán operás lett, de ízlés kérdése, tiszta munka volt ez is.
Ugyancsak sok adrenalin volt a Confutatisban is, hogy méltó kontraszt legyen a Lacrimosa előtt. S a Lacrimosa, hát, egy kétértelmű szó jut eszembe „sebes” volt a javából, kb. 2 perc. Szép kórusmunka volt aztán, a kiemelten jó dramaturgiájú-konfliktusú Quam olim…
A Hostias – hát itt se volt lassítás, Forma1-es tempó. Mindazonáltal, nekem az összes Andrej Vesel-féle tempóról végső soron Kocsis Zoltán egyik verziója ugrott be, utóbbi még kevesebb időintervallumban, 41 perc alatt zavarta le a darabot egy koncert alkalmával.
Vissza a mosthoz, a Sanctus kezdete méltó ünnepélyességű volt, fényes stiláris kezdet, aztán precíz volt a rövid Hosanna kórusfúga is. A Benedictus bevallom már kevésbé jött be, a szólisták mintha kissé elfáradtak volna, vagy csak fogyott a templomban a levegő (bár légkondicionálás volt, és nyitott kapuk). Az Agnus dei tempója szintúgy jó „akciós” volt, de itt nyilván a kórus nyújtott hangjaira illik rendesen alámenni a hegedűk tizenhatodjainak. Viszont nekem így kicsit elveszett Süssmayr két jellegzetes hatásszünete, az inflexió és az álzárlat, de biztos csak Acélosan* szoktam meg annakidején ezeket… (*utalás Acél Ervin egykori nagyváradi állandó karmesterre).
Összességében, ez a Mozart Rekviem most nem egy biedermeier-nosztalgiaépítésű nehéz koporsófedél-vízió volt hosszú gyászmenettel, hanem sokkal közelebb állt egy nagyon alaposan leporolt, pengeéles, kortárs ütemütésű hirtelen-halálhoz.
Hungarian
English