Thurzó Zoltán újévi Strauss-koncertjéről
Tóth Gábor írása Helyszín volt: Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem díszterme Időpont volt: 2025. január 12., 18 óra (ui.: közkívánatra február 16-án, 17 órakor is ismétlésre került a koncert) Előadó: Thurzó Zoltán – zongora Bevallom, újabb Chopin-estet vártam Zolitól az idei év kezdetével, ha már 3/4-ről van szó, nyilván a tavaly megkezdett Chopin-összes sorozata várt folytatására […]
Szeghalmi Emese vízkereszti zenés elmélkedéséről
Tóth Gábor írása Helyszín volt: Nagyvárad, Barátok temploma Időpont: 2025. január 6., 16 óra Előadó: Szeghalmi Emese – orgona, ének Szeghalmi Emesét nem tegnap óta ismerem, több mint három évtizede áll az egyházzene szolgálatában itt Nagyváradon (is, főleg), magának a zenének a szolgálatában szerintem pedig alapból önléte óta fogva. Ezért is különlegesek azok a csatornák, […]
Kristófi János karácsonyi orgonakoncertjéről
Tóth Gábor írása Időpont és helyszín volt: 2024. december 24., 23 óra, Nagyvárad, római katolikus székesegyház Kristófi János Zsigmond orgonált Alliterációval kezdem, mert Kristófi kiazmusa, azaz repertoárépítése, évről évre változatosság az egységben, egység a változatosságban. Most német és francia színek szóltak, Kristófi mindent kihozott a hangszerből és önmagából, nemhiába orgonakarzat, antennák vannak itt fenn a […]
Karácsonyi Kaganovskiy Zenei Esték a püspöki palotában
helyszín: Nagyvárad, római katolikus püspöki palota időpont: 2024. december 18., szerda, 19 óra. Tóth Gábor írása …ezúttal nem kamarazenei, hanem az ünnephez mérten kamarazenekari volt a Kaganovskiy Zenei Esték (KZE), hosszú is volt, ugyanakkor mint mondottam ünnepi is, mindenkinek hosszú, előadóknak (kitettek magukért nagyon bőségesen ismét), közönségnek is (telt ház, kb. 250+ fő), de megérte. […]
Karácsonyi kóruskoncert volt az ökuménia jegyében
Tóth Gábor írása helyszín volt: Nagyvárad, római katolikus székesegyház időpont volt: 2024. december 15., 19 óra Hagyomány, ezzel kezdem, mert hagyományos ez a székesegyházi ökumenikus kóruskoncert. Nem mondom, hogy kórustalálkozó, mert voltaképp olyan láncban jönnek egymás után az énekkarok, hogy sokaknak esélyük sincs találkozni a többiekkel, viszont mindenki megmutathatja a maga vagy mások felekezetének a […]
Neoklasszikusok, kezdőknek és haladóknak
– a nagyváradi filharmónia Mikulás-előesti koncertjéről – Helyszín volt: nagyváradi filharmónia Enescu–Bartók terem Időpont: 2024. december 5., 19 óra Műsor: Prokofjev: Klasszikus szimfónia R. Strauss: Oboaverseny – szünet – Sztravinszkij: Petruska – szvit Vezényelt: Andrej Vesel – korábban már többször említettem, hogy a Bécsben végzett zágrábi fiatalember ettől az évadtól a váradi filharmónia egyik, ill. […]
Andrej Vesel karmester legutóbbi váradi koncertjéről
Tóth Gábor írása Szimfonikus hangverseny a nagyváradi filharmóniában Időpont volt: 2024. november 28., 19 óra Helyszín: Enescu–Bartók terem Műsor: Schubert: Az ördög kéjlaka – nyitány Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára Beethoven: II. szimfónia Nézők: látszatra jó szórásban, de alig több mint fél ház A szimfonikus zenekart vezényelte: Andrej Vesel – aki idén január […]
Mendelssohn és Csajkovszkij
– a legutóbbi Kaganovskiy Zenei Estékről (KZE) – Időpont és helyszín volt: 2024. november 27., 19 óra Nagyvárad, római katolikus püspöki palota (a KZE-nek havonta otthont adó Patachich-féle művészetpártolást idéző környezet) Műsor: Mendelssohn – a-moll vonósnégyes, op. 13 (1827) Csajkovszkij – D-dúr vonósnégyes, op. 11 (1871) Előadók: Kállai Ernő és Artur Kaganovskiy első és második […]
Haydn és társai itthon voltak
– Nagyváradon is koncertezett a Liszt Ferenc Kamarazenekar (LFKZ) – Tóth Gábor írása Időpont volt: 2024. november 6., 19 óra Helyszín: Nagyvárad, római katolikus székesegyház Műsor: Liszt 2. magyar rapszódia – Wolf Péter vonósletétje J. Haydn C-dúr csellóverseny Popper Magyar rapszódia Weiner 1. divertimento, op. 20 (egy tétel kivételével) Mindig próbálom említeni, hogy a zene […]
Fauré, halottak napjára
Tóth Gábor írása Helyszín volt: Nagyvárad, római katolikus székesegyház Időpont: 2024. október 31., 19 óra Műsor: Mozart – 29., A-dúr szimfónia, K. 201 Pergolesi – Salve Regina Fauré – Rekviem Közreadók: Nagyváradi Állami Filharmónia – zenekar, énekkar (utóbbinál állandó karvezető hosszú idő óta továbbra sincs nevesítve) Karmester – Alexey Mikhaylenko (az ő váradi történetével kapcsolatban […]
Kaganovskiy Zenei Esték – október végéről
Tóth Gábor írása Helyszín volt: Nagyvárad, Római Katolikus Püspöki Palota Időpont: 2024. október 30., 19 óra. Elhangzott: Beethoven op. 59, no. 1-es Razumovszkij kvartett Jean-Baptiste Barrière no. 4-es G-dúr szonáta két csellóra Schubert D 810-es vonósnégyes – A halál és a lányka (érdekes lehet még a kamara-összefüggések számolgatásában: a beethovené 7. és a schuberté 14.) […]
Thurzó Zoltán – Chopin összes, 3. rész
ezen belül: Noktürnök 2. rész Tórh Gábor írása Időpont volt: 2024. október 13., vasárnap, 18 óra Helyszín volt: Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem díszterme Megfordítottam ezúttal szándékosan a szerző és előadó közti sorrendet a címben. Thurzó Zoltán pontos, és zeneileg szintetizáló interpretációs hozzáállását kiválóan kordában tartó akaratú, átlényegülni képes előadó – délután hat óra előtti közvetlen […]
Schönberggel és békeüzenettel kezdett évadot a nagyváradi filharmónia
Tény, hogy az évad voltaképp újabban néhány éve véget sem szokott érni a nagyváradi filharmóniában, hiszen szinte egész nyáron, meg még szeptemberben is bőségesen aktívan foglalkoztatva vannak a zenészek, megyei felsőbb „művészeti szakértői” rendeletre – ezt akár évad–Nyújtónak is nevezhetném –, de azért a hivatalos beltéri őszi évad–Nyitót 2024. október 3-án ejtették meg (19 órakor). […]
Évadott nyitott a Kaganovskiy Zenei Esték
Ismét lemaradtam egy koncertbeszámolóval, de ezért is volt időm hosszúra nyújtani, ráadásul most a megszokottakhoz képest sokára törlesztem a mondandót, kb. 11 napja voltam ott a Kaganovskiy Zenei Estéken (KZE), a minősége és népszerűsége folytán immár voltaképp részletesebb bemutatásra nem is szoruló, az utóbbi idők legsikeresebb váradi kamarazenei sorozatának ezúttal évadnyitó koncertjén (2022. áprilisában debütált […]
Chopin összes 2. rész, ezen belül Noktürnök 1. rész
Előadó: Thurzó Zoltán Helyszín volt: Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem díszterme Időpont volt: 2024. szeptember 22., vasárnap, 18 óra Pontos kezdés és azután ugyanolyan pontos játék, az opus szerinti első 10 noktürn. Látlelet: sajnos kevés közönség, kb. 30 fő – pedig a cél nemes, mint múlt hónapban, a széria első koncertjével (a Chopin-keringők) kapcsolatban is mondottam […]
Chopin összes, no. 1 – a Keringők szóltak
Helyszín: Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem dísztermeIdőpont: 2024. augusztus 18., vasárnap, 18 óraElőadó: Thurzó Zoltán Ismét önként adós maradtam egy megkésett koncerttudósítással, miközben olyan nagyon komoly zenei események is zajlanak szabadtéren Váradon, ahova már én nem juthatok el, meg úgysincs ott is igény véleményre, csak dübörögjön az, amit most ünneprontásként nem neveznék meg… Viszont a saját […]
Ligeti András emlékére
Ligeti András karmester ma (2024. aug. 5) lenne 71 éves. 2008 és 2011 között kvázi állandó vendégkarmester státuszban (nem szerződésileg, hanem „egyszerűen” szimpátiabeliben) sokat hívta őt ide vissza vezényelni az akkori nagyváradi filharmónia, Ligeti fel is virágoztatta pillanatnyilag ezt a zenekart, egy akkor rendelkezésre álló itteni provinciális alapállásból lett bizony az a nagyon látványos nagy […]
Posticum, Jazz-terasz
Aki a Poscicumnak figyelemmel követte voltaképp a kulturális-spirituális váradi központ régi megalakulása óta, vagy még talán azelőttről is tartó művészet, zene és azon belül is jazz-pártolását, az tudja, ide mindig érdemes eljönni feltöltődni, lazítani. Erről szólnak az ingyenesre, illetve hát önként perselyes jótékony adakozási választási opcióval meghirdetett nyár esti jazz-terasz koncertsorozatok is, mint a legutóbbi, […]
Berkesi Sándor karnagyot köszöntötték vasárnap
Berkesi Sándor magyarországi karnagyot, a Partiumi Keresztény Egyetem idén megszűnt zeneszakának korábbi kórusformálóját, váradi közelmúltbeli (1996–2016) egyházi magyar karének és karvezetés emblematikus felsőoktatási iskolateremtőjét köszöntötték 80. születésnapja alkalmából református egyházi-zenei protokoll keretében, mintegy kétórányiban – hagyományosan ugye Soli Deo Gloria, nincsen zene vagy Fő-név Ige nélkül – a nagyvárad-újvárosi református templomban, június 16-án, vasárnap 18 […]
PKE, zeneszak, karvezetés vizsgakoncert, utolsó…
Partiumi Énekkar, élt 28 évet (1996–2024). A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) megszűnt(etett) zeneszakának idei utolsó hat végzősét, az utolsó kirepülő fiatal fecskéit láthattuk-hallhattuk pályakezdő pedagógiai és karvezetési szárnyait bontogatni, azaz közönség előtt kórust vezényelni 2024. június 1-jén, szombaton a várad-újvárosi református templomban megtartott vizsgakoncertjükön. Nagyjából 60 főnyi közönség volt, főként szakmai, azaz tanáraik, egyetemi […]
Dixieland szólt Nagyváradon
– a Debrecen Dixieland Jazz Band koncertjéről – 32. Festum Varadinum, 2024. május 19., vasárnap, 19 óra BorPart / Körös-part / Ezredévi emléktér sétány A Debrecen Dixieland Jazz Band zenélt vasárnap koraeste Nagyváradon. Másodszor hallottam őket itt, tavaly ilyenkor is Festum Varadinum-vendégek voltak (akkor május 13-án), nagyon jól tették, hogy visszahívták őket és nagyon jó, […]
Orgonák és/avagy múzeumok (?) éjszakája
– egy 2024. május 18-i esti biciklis nagyváradi orgonakörútról – (előre szólok, hosszú, mert három koncertről van szó egyben, azaz „3 in 1”) Legelőször is TISZTÁZÁS végett, szervezők figyelmébe. (mivel voltak itt Váradon kényszerrímbe/címbe szedett szervezési/fogalmi egybemosások) * „Múzeumok éjszakája” (no. 1) = Magyarországon 2002 óta júniusban (tehát nem májusban) Szent Iván éjszakájához legközelebb eső […]
Napfonat: Az Ötödik Elem
A Napfonat női a cappella vokálkvintett lépett fel április 28-án, vasránap este a nagyváradi Posticumban. Telt ház volt, ez a helyszín függvényében most nagyjából 80 főnyi közönséget jelentett. Nagyon kulturáltan, de tényleg éppen hogy elfértünk, viszont a lányok feltalálták magukat és tiszta levegőért kétoldalt ablakot nyitottak. Aztán minden más értelemben is további ablakok nyíltak a […]
Klarinétkvintettek szóltak a Kaganovskiy Zenei Estén
Weber és Mozart klarinétkvintettjei (B-dúr op. 34 és A-dúr K. 581) voltak műsoron április 24-én, szerdán 19 órai kezdettel a római katolikus püspöki palota dísztermében a Kaganovskiy Zenei Esték legutóbbi koncertjén. Felléptek: Dimitri Ashkenazy (klarinét), Artur Kaganovskiy és Jackie Xiao (I., ill. II. hegedű), Kaganovskiy Eszter (brácsa), Kállay Ágnes (cselló). Mint mindig, most is telt […]
Zoológiai fantázia szájművészettel, háromszor is
– előre szólok, hosszú, de talán akad, akit komolyabban is érdekel, hogy mik történ(het)nek az ún. hivatalos, fizetett váradi zenei „életben” Zenei áldozatok: Camelia Andone (sz. 1987, Nagyvárad) és Ana Ruth Micula (sz. 1990, Szilágysomlyó). Velük kezdem (nem úgy mint a filharmónia): íme a két valódi főszereplője az április 18-án tartott filharmóniás „zenés eseménynek”, ha […]
A Kristófi János-emlékkiállítás zenés perceiről
„Zenés percek. Édesapánk, Kristófi János festőművész alkotóműhelyének hangulatát idézve találkozzunk március 16-án délután 3 órakor a püspöki palotában, Nagyváradon” – szólt előzetesen a meghívó a Kristófi család részéről egy rendhagyó művészettársító eseményre. A helyszín tehát a nagyváradi római katolikus püspöki palota volt, azon belül is a második emeleten nemrégiben (2024. február 2-án) megnyílt Kristófi János […]
Jazz-hétvége volt a nagyváradi Posticumban
Március 7–10. között ingyenesen látogatható jazz-hétvégét rendezett a nagyváradi Posticum, egyben célzottan nőnapi ajándékkosár is volt ez, négy este négy jazzegyüttes és két szóló előadó is fellépett. (alábbiakban csak a szombat estéről) Röviden személyesebb mentségűre véve a hangvételt – nekem sajnos csak szombaton (március 9.) sikerült eljutnom ide. Amit akkor hallottam, világszínvonalú jazzmuzsika volt, és […]
Bach Goldberg szólt Nagyváradon
J. S. Bach Goldberg-variációi szólaltak meg Kostyák Előd szafoxon-cimbalom-cselló hangszerelésében, jelen trió-változatában ősbemutatóként (!) a nagyváradi filharmónia termében, 2024. február 27-én, kedden este, a premier előtti nagyobb várakozás után voltaképp további kisebb várakozást követően, a meghirdetett 19 óra helyett kb. 19.10-es kezdéssel – ezalatt, ami azt illeti, rendkívül tisztességes méretű közönség gyűlt össze az alkalomra, […]
- 2025. január (2)
- 2024. december (4)
- 2024. november (3)
- 2024. október (4)
- 2024. szeptember (2)
- 2024. augusztus (2)
- 2024. július (1)
- 2024. június (2)
- 2024. május (2)
- 2024. április (3)
- 2024. március (2)
- 2024. február (1)